A Lelki Egészség Világnapja kapcsán megjelent egy cikk, amiben dr. Németh Attila és dr. Purebl György pszichiátereket kérdeztek a pszichiátria jelenlegi hazai állapotáról, és arról, hogy mi várható az öngyilkosság megelőzésben. Egy összefogott szuicid prevenciós stratégiára itthon is nagy szükség van, mert - az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján - jelenleg 28 nemzetnek van ilyen - és Magyarország eddig nem szerepelt a listán.

​A WHO adatai szerint évente több mint 800.000 ember hal meg öngyilkosságban. Vagyis minden 40. másodpercben valaki véget vet az életének.

Világviszonylatban a 15-29 évesek körében a második helyen szerepelő halálok az öngyilkosság.

Magyarországon 2013-ban a KSH adatai szerint 2093-an haltak meg öngyilkosságban, és a kísérletezők száma ennek kb. a tizenötszöröse. Náluk pedig még  sokkal többen vannak azok, akik öngyilkosságon gondolkodnak. Ezeket az embereket és családjukat, kollégáikat, barátaikat egybevéve egy olyan problémáról van szó, amely közvetlenül vagy közvetve nagyon sok embert érint.

Becslések szerint minden öngyilkosság hat további embert érint közvetlenül.

És ez annak ellenére van így, hogy az öngyilkosság megelőzhető.

Az idei Öngyilkosság Megelőzési Világnap (World Suicide Prevention Day, #WSPD) témája a 'kapcsolat', 'kommunikáció', 'odafigyelés'. Ez a három szó az öngyilkosság megelőzés központi gondolatát is tükrözi.

Mit tehet Ön az öngyilkosság megelőzése érdekében?

Kapcsolat
A túlélők, vagyis az öngyilkosságban meghaltak hozzátartozóinak, barátjukat gyászolók, valamint az öngyilkossági érzésekkel küzdők támogatása, a velük való kapcsolattartás kulcsfontosságú része az öngyilkosság megelőzésének. Bár minden öngyilkosság különböző, azért vannak olyan általánosságok, amelyek segítenek az öngyilkosság megelőzésében. Azok, akik maguk is éltek már át öngyilkossági krízist, segíthetnek abban, hogy jobban megérthessük azon események, helyzetek, körülmények komplex összetételét, amelyek öngyilkossági gondolatokhoz vezethetnek, illetve amelyek megmentették őket vagy segítettek megküzdeni a problémákkal. 

A társas kapcsolatok csökkentik az öngyilkosság rizikóját, ezért életet menthet, ha odafigyelünk, erősítjük a kapcsolatunkat valakivel, aki magányos, izolálódott. A kapcsolatok minden formája, legyen az intézményes, vagy informális, személyes, segíti az öngyilkosság megelőzését.

Ahogy Azuro Hayano megfogalmazta:

Azt hisszük, hogy egyedül halunk meg, de ez nem igaz. Senki sincs egyedül ezen a világon. Együtt kell éljünk, és gondoskodnunk kell egymásról. Én így érzem.

Kommunikáció
Az öngyilkosság elleni harcban kulcsfontosságú a nyílt kommunikáció. Sok közösségben az öngyilkosság tabu téma vagy csak suttogva lehet róla beszélni. Ha el szeretnénk oszlatni az öngyilkossággal kapcsolatos téves hiedelmeket és csökkenteni szeretnénk a stigmákat, akkor olyan nyíltan kell beszélnünk az öngyilkosságról, mint bármilyen más népegészségügyi problémáról. Természetesen mindezt körültekintően kell tennünk; nem szabad az öngyilkosságot normalizálni sem. 
Bármilyen öngyilkosság megelőzési stratégia lényeges eleme az öngyilkossággal kapcsolatos megfelelő kommunikáció. Ez különösen fontos akkor, ha olyan valakivel beszélünk, aki veszélyeztetett.

Öngyilkosságról beszélni valakivel bárki számára megterhelő lehet. Ugyanakkor van néhány egyszerű tipp arra vonatkozóan, hogy miként kezdjünk bele egy ilyen beszélgetésbe. Ezek közül a legfontosabb az empátia és az ítélkezéstől mentes odafigyelés, meghallgatás. Az öngyilkossági krízisen átesettek gyakran arról számolnak be, hogy egy-egy figyelmes, odaforduló baráti beszélgetés sokat segített nekik a felépülésükben.

Az öngyilkosság megelőzés kommunikációjában fontos szerep jut a médiának. Bizonyos kifejezések, szóhasználatok - a tapasztalatok szerint - maguk után vonhatják az öngyilkosságok számának növekedését. Ugyanakkor szakemberek hazánkban is kidolgoztak olyan irányelveket a média számára, amelyek figyelembevétele segíti az öngyilkosságok megelőzését.

Odafigyelés, törődés
Azonban mind a kapcsolat, mind a megfelelő kommunikáció hatástalan akkor, ha hiányzik a törődés, az odafigyelés. Fontos, hogy a törvényhozók, a prevenciós programok megalkotói elég nagy figyelmet fordítsanak az öngyilkosság megelőzésre. Lényeges az is, hogy az egészségügyben dolgozó szakemberek, klinikusok, gondozók szintén törődjenek a jelenséggel, és kiemelkedően fontosnak érezzék az öngyilkosság megelőzését.

Végső soron pedig mindannyiunknak szükségünk van arra, hogy odafigyeljünk és törődjünk magunkkal, a saját lelki egészségünkkel. És oda kell figyelnünk másokra is, azokra, akik valamilyen krízist élnek át éppen, szenvednek valamitől, vagy megrekedtek egy állapotban.
Lehetőséget kell adnunk nekik, hogy elmondják problémáikat, történetüket. Ezen a téren sokat tanulhatunk azoktól, akik már átéltek öngyilkossági krízist.

Mindenki tehet ellene

Jelenleg 28 országnak van nemzeti szintű öngyilkosság megelőzési stratégiája. A megelőzéssel kapcsolatban a WHO által megfogalmazott üzenetek között szerepel az is, hogy a (formális és informális) közösségeknek kulcsszerepe van az öngyilkosság megelőzésében. Ennek részeként mindenki tehet azért, hogy

odafigyeléssel, törődéssel, az öngyilkosságot övező stigmák elleni harccal, valamint a gyászoló hozzátartozók támogatásával

hozzájáruljon az öngyilkosságok számának csökkenéséhez.

(A cikk szerzője Bérdi Márk, a Péterfy Sándor U. Kórház Krízisintervenciós és Pszichiátriai osztályának pszichológusa)

Közeledik szeptember 10., az Öngyilkosság Megelőzés Világnapja (#WSPD). A 2003. óta tartott világnapnak többek között egyik célja az öngyilkossággal kapcsolatos tévhitek, mítoszok elleni harc. Sok ilyen tévhit van, Thomas Joiner ezekről egy egész könyvet is írt. 

Öt nagyon gyakori tévhit:

1. "Az öngyilkosság egy agresszív, dühös cselekedet vagy bosszú"

Bár igaz lehet, de egyáltalán nem gyakori. A düh vagy bosszúvágy rizikótényezők lehetnek. A legtöbb dühös ember sosem követ el öngyilkosságot...és az öngyilkosok nagy része nem dühből követi el tettét.

2. "A legtöbb öngyilkos ír búcsúlevelet"

Valójában háromnegyedük nem. Meglepő módon néhány búcsúlevélben a negatívak mellett pozitív érzések is megfogalmazódnak.

3. "Ha valaki meg akarja ölni magát, nem lehet megakadályozni"

Az öngyilkosság megelőzhető (pl. ennek egyik leghatékonyabb módja, ha megtanuljuk felismerni a veszélyeztető jeleket). A statisztikák azt mutatják, hogy a hidak korlátainak megerősítése, a fegyvertartás és a kiváltható gyógyszerek számának korlátozása az öngyilkosságok számának csökkenését eredményezi. A halálvágy és az élni akarás egyszerre lehetnek jelen, és egy öngyilkossági kísérlet nem jelenti azt, hogy később valaki újra próbálkozik majd. Még a legsúlyosabb depressziós személynek is vegyesek az érzései a halállal kapcsolatban, a legutolsó pillanatig ingadozik az élni és meghalni akarás között. A legtöbb öngyilkos nem akarja a halált. A lelkifájdalmat akarja megszüntetni.

4. "Csak figyelemfelketés, nem kell komolyan venni"

Gyakori tévhit, hogy "aki mondja, az úgysem teszi meg". Ha valaki öngyilkossági szándékáról, gondolatairól beszél, azt komolyan kell venni. Utánkövetéses kutatások szerint, ha öngyilkossági kísérleten már átesett személyeket bizonyos időközönkét levélben vagy telefonon szakemberek felkerestek és egészségi állapotukról érdeklődtek, akkor kisebb valószínűséggel próbálkoztak ismételten öngyilkossággal. Továbbá, az öngyilkossági veszély egyik legfőbb figyelmeztető jele az, ha valaki beszél öngyilkossági gondolatairól, esetleg szándékáról.

5. "Az öngyilkosságot elkövetők azok, akik nem voltak hajlandók segítséget kérni"

A felmérések szerint az öngyilkosságot elkövetőek 55-60%-a orvosi segítséget kér a tettét megelőző hat hónap során. Ez konkrétan azt jelenti, hogy ezek az emberek a haláluk előtti fél év során bekerülnek az egészségügyi ellátórendszerbe, azaz jelentkeznek háziorvosuknál, pszichiáterüknél stb. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ezen alkalmakkor ők beszéltek is öngyilkossági gondolataikról. Mégis, az biztos, hogy aki öngyilkossági krízisben van, az - az esetek döntő többségében - jelzi környezetének, hogy "valami baj van".

(A cikk szerzője Bérdi Márk, a Péterfy S. u. Kórház Krízis Intervenciós és Pszichiátriai Osztály pszichológusa.)

Ahogy ennek a posztnak az 1. részében írtam, Japánban az öngyilkossággal kapcsolatos morál egészen eltér a miénkétől. A Bioethics folyóiratban olvastam egy cikket, amiben Jerome Young ír erről a témáról. Az egészen Konfuciuszig visszanyúló szemlélet alapja a szociálisan beágyazott én (szelf), aminek bármiféle feláldozása (önfeláldozás) egy morálisan pozitív racionális cselekedetnek minősül. Ez ugye szöges ellentétben áll az öngyilkosságnak a - egyébként a japán egészségügyben is elfogadott - nyugati pszichiátriai-pszichológiai felfogásával, ti., hogy az öngyilkosság egy mentális betegség (pl. depresszió) irracionális tünete (vagy következménye). Ez nem kis feszültséget eredményez a tradicionális japán társadalom és pszichiátria között. Az, hogy ki mit gondol az öngyilkosság, mint tett racionalitásáról, ésszerűségéről, az ezzel kapcsolatos szabad akaratról, az egy későbbi poszt témája lehetne.

Amire most vissza szeretnék térni, az az a bizonyos rövidfilm a Fák tengeréről, az Aokigahara erdőről, amire a bejegyzés 1. részében utaltam. Egyébként már az kérdéses volt számomra, hogy jó-e, hasznos-e ez a rövidfilm öngyilkosságmegelőzési szempontból? Amikor először láttam, sok kérdés merült fel bennem, de az egyik az volt, hogy

kiknek érdemes ezt a filmet megnézni? Kik azok, akiknek "mindenképpen" látni kell ezt a filmet? Kik azok, akikre negatív hatással lehet, akik inkább ne nézzék meg?

Aztán, ahogy ezeken gondolkodtam - és a filmről kollégákkal beszélgettünk -, azt figyeltem meg, hogy a film (témája) negatív érzések sorát hozza elő belőlem, és az előbb megfogalmazott kétségek is valószínűleg ezekből a félelmekből, szorongásokból, elutasításból, a borzongás és kíváncsiság kettősségéből táplálkoznak. De ez nem meglepő: az öngyilkosság sokféle érzést, indulatot tud kiváltani.

A sportnak megelőző (preventív) szerepe van az öngyilkosságban. Bár a testmozgás és az öngyilkosság kapcsolata nem tisztázott még. Nem egyértelmű, hogy a sport közvetlenül a szerotonerg rendszerre hat, vagy pedig valamilyen közvetítő változón [pl. depresszió csökkentése, önértékelés növelése stb.] keresztül fejti ki a hatását. A depresszió megelőzésében és a depresszió rizikójának csökkentésében a fizikai aktivitás szerepe is jól ismert.

A sport lelki egészségre kifejtett saját magunkon is érezhető jótékony hatását kutatások is megerősítik: a sportban, fizikai aktivitásban való részvétel növeli a szubjektív jóllétet, az önértékelést. A fizikai aktivitást ezért többen az öngyilkosság egyik lehetséges preventív tényezőjének tartják.

Az alábbi bejegyzésben Balló Henrietta pszichológus ír a fizikai aktivitás és a mentális egészség kapcsolatáról.