A poszt előző részében a mentalizációról írtam és arról, hogyan járul hozzá a mentális egészségünkhöz. Amikor tudatában vagyunk saját és mások mentális állapotainak, és érzésekről, szándékokról gondolkodunk: mentalizálunk. Mentalizálnunk kell ahhoz, hogy

• tisztázzunk egy félreértést barátunkkal,
• megnyugtassunk egy síró gyereket,
• békénhagyjuk az éppen tomboló főnököt,
• elmondjuk pszichológusunknak a panaszainkat/tüneteinket, vagy, hogy
• kitaláljuk, miként kerülhetjük el, hogy a vacsora végén még egy szelet sajttortát együnk (mert fogyni szeretnénk).

De mivel képességről van szó, a mentalizáció tanulandó és tanulható, fejleszthető. Ahogy más képességek terén, ebben is nagy egyéni különbségek vannak. Egyéni szintjét genetikai és környezeti tényezők egymásra hatása befolyásolja. Kialakulásában és fenntartásában pedig fontos szerepet játszanak - különösen a korai életévekben - a gondoskodó és biztonságot nyújtó emberi kapcsolatok.