A poszt előző részében a mentalizációról írtam és arról, hogyan járul hozzá a mentális egészségünkhöz. Amikor tudatában vagyunk saját és mások mentális állapotainak, és érzésekről, szándékokról gondolkodunk: mentalizálunk. Mentalizálnunk kell ahhoz, hogy

• tisztázzunk egy félreértést barátunkkal,
• megnyugtassunk egy síró gyereket,
• békénhagyjuk az éppen tomboló főnököt,
• elmondjuk pszichológusunknak a panaszainkat/tüneteinket, vagy, hogy
• kitaláljuk, miként kerülhetjük el, hogy a vacsora végén még egy szelet sajttortát együnk (mert fogyni szeretnénk).

De mivel képességről van szó, a mentalizáció tanulandó és tanulható, fejleszthető. Ahogy más képességek terén, ebben is nagy egyéni különbségek vannak. Egyéni szintjét genetikai és környezeti tényezők egymásra hatása befolyásolja. Kialakulásában és fenntartásában pedig fontos szerepet játszanak - különösen a korai életévekben - a gondoskodó és biztonságot nyújtó emberi kapcsolatok.

Van, hogy akadozik

Mentalizációs képességünk azonban érzékeny. Igazából éppen akkor a legnehezebb mentalizálnunk, amikor a legnagyobb szükségünk lenne rá: ha konfliktus, feszültség alakul ki érzelmileg közeli, fontos, intim kapcsolatainkban. 22-es csapdája.

Az ügyes mentalizálást (így hívják hivatalosan a "jól mentalizálást") az új perspektívákra való nyitottság, az új nézőpontok megengedése jellemzi. De, ha belegondolunk, ennek az ellenkezője az, amikor valamire rávágjuk, hogy teljesen biztosak vagyunk benne. Vagyis, ha például az a bizonyosságérzésünk támad, hogy pontosan tudjuk, mit akar a másik, akkor jó eséllyel felfüggesztettük a mentalizálást.

"Tudom, hogy te igazából nem is akarsz moziba jönni, csak úgy mondod."

Na, ilyenkor már nem mentalizálunk. Azért nem, mert ez a hozzáállás valahogy lezárt, nem megengedő, nem ad lehetőséget a dolgok (érzések, szándékok stb.) megvizsgálására, a játékra, ha úgy tetszik. De ilyenek a túláltalánosítások is, pl., hogy "Egyszerűen egy lusta ember vagyok". Ezzel az a gond, hogy rövidre zárja annak felfedezését, hogy viselkedésemet milyen rugók mozgatják; és hát ilyenből elég sok lehet.

Fejlődési és pszichiátriai zavarokban is sérülhet

Vannak olyan agysérülések, agyi fejlődési rendellenességek, amikor a mentalizáció nem fejlődik megfelelően. A mentalizációnak ilyen korai sérülése jelentősen megnehezíti a nyelv elsajátítását is, ami számos további fejlődési zavarhoz járulhat hozzá.

Továbbá minden pszichiátriai zavarra jellemző a helyzetek egy bizonyos fokú, tartós vagy átmeneti félreértelmezése. Ez felelős az automatikus, rigid gondolkodási, érzelmi és viselkedéses sémákért, reakciókért. Ezek mind a mentalizáció zavarának a jelei lehetnek.

A mentalizációs zavar és pszichiátriai betegségek közti kapcsolat azonban kétirányú: a zavart mentalizáció hozzájárulhat a pszichiátriai kórkép kialakulásához.

A mentalizáció zavara alkoholbetegségben, erős szorongásban és borderline személyiségzavarban

Alkoholbetegségben a mentalizációs képesség jelentősen csökken. Ilyenkor nem csak a személy saját mentális állapotainak mentalizálása károsodik, hanem mások, hozzátartozók, családtagok, barátok mentális állapotai iránt is érdektelenné válik a személy. A mentalizációs zavar viszont tovább súlyosbíthatja az alkoholfüggőséget, mert azáltal, hogy az érzelmek mentalizálása zavart szenved, egy merev, automatikus út alakul ki a nagyfokú szorongás és a (túlzott) alkoholfogyasztás között. És mivel a mentalizálás zavara megnehezíti a kapcsolatok fenntartását, mások érzelmi állapotainak megértését, mindez a közeli kapcsolatokban konfliktusokhoz, ezáltal szenvedéshez, és végül ismételten túlzott alkoholfogyasztáshoz vezethet.

A megfelelő (optimális szintű) mentalizációhoz fontos a kezelhető mértékű szorongás. A túlzottan erős szorongás egy nem mentalizáló, “üss-vagy-fuss” reakcióhoz (viselkedéshez, gondolkodáshoz) vezet. Ilyenkor, mintha a szorongás hatása alatt kudarcot vallana a mentalizációs készség és az érzelmek, indulatok felduzzadnak. A rigid, automatikus, gyors lefolyású és sematikus reagálás veszi át a helyet a mentalizációtól. Megnő a hibás mentalizálás veszélye is, vagyis, hogy félre-, rosszul értelmezi az illető saját és mások mentális állapotait, szándékait. Továbbá érzelmileg megterhelő helyzetekben olyan védekező mechanizmusok lépnek működésbe -pl. az illető saját önkritikus véleményét másokban látja meg (kivetíti) -, amelyek szintén elnyomhatják a mentalizálást.

A mentalizáció kiterjedt zavara tapasztalható borderline személyiségzavarban. A borderline személyek mentalizációs képessége gyorsan lecsökkenhet bizonyos helyzetekben, aminek a hátterében korai (kötődési) trauma állhat. A felerősödő szorongás hatására csökkenő mentalizáció miatt a rugalmas gondolkodás kudarcot vall és torzul az illető saját magáról alkotott képe, mások szándékai, véleményei egyre kevésbé számítanak, ami egyre több félreértéshez vezet.

A borderline személyiségzavar egy átfogó, komolex és súlyos mentális zavar, amelyet az érzelmek és impulzusok szabályozásának nehézsége, instabil kapcsolatok és énkép (identitás) jellemez. Gyakoriak az önsértések, illetve a borderline személyiségzavarban szenvedők 69-80%-nál tapasztalható ismétlődő öngyilkossági viselkedés. Minden 10. ilyen borderline páciens öngyilkosságban hal meg.
 

Mindezek miatt a mentalizációs képesség fejlesztését előtérbe helyező terápiák (mentalization based therapy, MBT) segíthetnek a borderline személyeknek az érzelemkifejezés stabilizálásában, egy optimális szintű érzelmi hőfok (arousal) fenntartásában, ami hozzájárul az önkontroll érzés és az én-érzet fokozódásához.

A mentalizáció mint kötőanyag

A mentalizáció segít abban, hogy az alkoholfüggőségre, szorongásos zavarokra és számos más pszichiátriai zavarra jellemző, a helyzetek, mások szándékainak félreértelmezésével telített ördögi kör megszakadjon.

Az, hogy gondolkodunk saját mentális állapotainkon és mások gondolatain, érzésein, szándékain, lelassítják azt a folyamatot, ami a késztetéstől (pl. "azon fantáziálok, hogy dühömben mindjárt ráborítom az asztalt a főnökre") a cselekvésig ("ráborítottam az asztalt") vezet. Egyáltalán nem mellékes, hogy

a mentalizációs képességnek komoly szerepe van abban is, hogy adott esetben egy öngyilkossági szándék elvezet-e tényleges öngyilkossági kísérletig, önsértésig.

A gondolkodással, mentalizációval felfüggesztjük a cselekvést, mintegy cementet szórunk a gépezetbe, hogy a túlzóan erős, sokszor fenyegetően erős késztetések belekötődhessenek a gondolatba. Időt adunk magunknak, miközben elgondolkodunk igényeinkről, érzéseinkről.

(A cikk szerzője Bérdi Márk, a Péterfy Sándor U. Kórház Pszichiátriai és Krízisintervenciós Osztályának pszichológusa.)