Nemrég egy kollégám a kezembe adott egy új könyvet, ami bemutat egy öngyilkossági kísérleten átesetteknek kidolgozott 4-6 alkalmas terápiát. A módszer tele van olyan írásos anyagokkal, amik közvetlenül a pácienseknek szólnak. Ezek azt segítik, hogy a páciens jobban megértse, mi történik vele, mi az az öngyilkosság, hogyan alakul ki a krízis állapot, milyen veszélyeztető, rizikó tényezők vannak stb.

(Zárójelben megjegyezném, hogy nem éppen könnyű feladat érthetően, megbízható módon tudást átadni mentális-, lelki egészséggel kapcsolatos témában. Ezt a műfajt hívják egyébként pszichoedukációnak, és először 1911-ben vezette be a fogalmat John E. Donley, de igazából 1980-tól terjedt el a pszichoterápiában, pszichiátriában C.M. Anderson nyomán.)

Szóval, ebben a könyvben az öngyilkosságot, az öngyilkossági kísérlet körüli állapotot - tehát az éppen zajló öngyilkossági krízis állapotát - a lelki fájdalom összetett jelenségének a segítségével ismertetik. Szerintem ezzel sikerül az öngyilkosság egyik központi, nagyon szubjektív, lényegi oldalát megragadniuk a szerzőknek. A lelki fájdalom elég plasztikus fogalom, eléggé élményjellegű, mégis, jól körülírható fogalom ahhoz, hogy közelebb vigyen a témánkhoz, az öngyilkosság jelenségének megértéséhez.

Mi az a lelki fájdalom? 

Az akut öngyilkossági krízis állapota úgy képzelhető el, mint ami az “én”-ünket alapjaiban fenyegető élmény eredményeként alakul ki. Ezt a lelki állapotot egy intenzív mentális, vagy lelki fájdalom jellemzi. Ez a fájdalom rosszabb lehet, mint bármilyen szélsőséges fizikai fájdalom.

Kiválthatják minket érő egatív élmények. Ilyen negatív élmény sokféle lehet. Pl. egy kapcsolat megszűnése vagy annak (vélt vagy valós) veszélye, hogy elveszítünk valakit. De lehet egy kudarcélmény (pl. munkánk elvesztése, sikertelen vizsga) vagy egy fontos életcél elvesztése. Életünk jelentésteliség-érzésének, értelmességének hirtelen megingása, elvesztése, megkérdőjeleződése krízisállapothoz vezethet. Egyébként az egyén mentális egészsége és életcéljai, életének egyedi "értelmessége" közti kapcsolat nagy pszichoterápiás irányzatok (logoterápia, egzisztenciaanalízis, egzisztenciális pszchoterápia) fókuszpontjában áll.

Ez a kialakuló lelki fájdalom akkor válik veszélyessé, amikor a düh, indulat magunk felé - vagy inkább ellen - fordul: elkezdjük hibáztatni, gyűlölni, vagy elutasítani magunkat. A fájdalmas helyzetben megélt kiúttalanság, reménytelenségérzés olyan folyamatot indíthat be, amit már nehéz lehet kontrollálni. Ezt fogalmazzák meg az öngyilkosságot megkísérlők is, amikor utólag úgy írják le a kísérletet megelőző lelkiállapotot, hogy

“nem voltak önmaguk, önkívületi állapotban cselekedtek és eltávolodtak fizikai testüktől, nem éreztek fájdalmat”.

Ez egy olyan kritikus lelkállapot, amelynek egyik fő jellemzője, hogy saját magunk észlelése, érzékelése (jelentős) zavart szenved. Ebben a - disszociációnak - nevezett lelkiállapotban azt éli meg az ember, hogy valami nagyon más, mintha az, aki "ott belül lakik", az most más lenne; nagyon máshogy érez, másként gondolkodik. Ilyenkor nehéz - vagy szinte lehetetlen - visszaemlékezni pozitív élményekre, állapotokra. Ami szintén lehetetlen ilyenkor, az a racionális cselekvés, a gondolkodás. A tudat jelentős részét ilyenkor az tölti ki, hogy az éppen megélt vészhelyzet, fájdalom sosem fog elmúlni. Az az érzés fogalmazódik meg ilyenkor, hogy "beleragadtam valamibe, se előre, se hátra, egy verem mélyén vagyok".

A lelki fájdalomnak, illetve az e kapcsán kialakuló önsértő viselkedésnek (ide tartozik az öngyilkos viselkedés is) elég jól ismertek az agyi folyamatai. Ez a tudás sem mellékes gyakorlati (terápiás) szempontból, ezért egy később bejegyzésben írok majd erről.

De ha a lelki fájdalom szorosan összefügg az öngyilkossági veszéllyel, akkor felvetődik a kérdés, hogy amit erről a lelki állapotról tudunk, az segít-e az öngyilkosság jobb  megértésében, esetleg megelőzésében?

Az elviselhetetlenség érzése

Aki olvasta a korábbi bejegyzéseket, annak feltűnik most, hogy ezt a kérdést nem egyszer érintettük már. Ez igaz. De a kérdés,  hogy ti. mi a teendő öngyilkossági veszély esetén, annyiszor felvetődik, és a válaszadást sokféle szempontból meg lehet közelíteni. Ki tudja, kinek melyik megközelítés segít valamit jobban megérteni?...

Egyénenként változik, hogy hogyan kezeljük az érzelmi kríziseket. És ez több tényezőtől függ. Vannak - sokan is -, akik azért küzdenek meg jobban a lelki fájdalommal, mert az életük során - leginkább életük első éveiben - megtanultak bízni abban, hogy a látszólag elviselhetetlen állapot nem tart majd örökké: lesz, aki kiszámíthatóan és megbízhatóan enyhíti a kellemetlen állapotot, csökkenti a kínt, a fájdalmat, a feszültséget.

Az elviselhetetlen állapotokat tekintve ez a bizalom azt jelenti, hogy az a bizonyos alagút-érzés, ha ki is alakul; vagy az a bizonyos mély verem, előbb utóbb változik. Ebben vannak nagyon egyéni, biológiai adottságok is: bizonyos emberek jobb adottságokkal születnek a stresszel való megküzdés terén.

A legfontosabb: segítség kérése

A legtöbb ember számára fontos, hogy lelki krízis esetén segítséget kérjen valakitől, akiben megbízik. Ez még fontosabb akkor, ha valaki korábban már kísérelt meg öngyilkosságot. Ilyenkor hasznos lehet egy olyan lista összeállítása, amely tartalmazza

• azokat a tevékenységeket, amelyek átsegítenek a beszűkült állapoton,
• olyan személyek (barát, családtag, pszichiáter, pszichológus) nevét, elérhetőségét, akikhez fordulhat.

Ha valaki élt már át öngyilkossági krízist vagy kísérelt már meg öngyilkosságot, akkor ezek a biztonsági stratégiák egy újabb krízis kialakulásakor segíthetnek abban, hogy a helyzet ne súlyosbodjon. Ha megvannak ezek a stratégiák, konkrétan leírva, akkor egy esetleges későbbi krízishelyzetben komoly segítséget jelenthetnek. Ilyen stratégiákat bárki kidolgozhat magának, de kérheti szakember (pszichiáter, klinikai szakpszichológus) segítségét is. A lényeg: kérjen segítséget!

Aggódik valakiért?

És miről ismerhetjük fel, ha valaki a környezetünkben veszélyeztetett, azaz öngyilkossági krízisben van? A SAVE.org (Suicide Awareness Voices of Education) alapján összegyűjtöttem néhány olyan jelet, amelyek az öngyilkosság veszélyére hívják fel a figyelmet.

Fontos azonban, hogy az öngyilkossági veszély kezelése szakember feladata. Ezért, ha valakin ezeket a jeleket látja, kérje szakember (pszichiáter, háziorvos, klinikai szakpszichológus) segítségét!

(A cikk szerzője Bérdi Márk, a Péterfy Sándor Utcai Kórház Krízis Intervenciós és Pszichiátriai Osztály pszichológusa)

Ha öngyilkosságot fontolgat, adjon magának 24 órát, ami alatt nem tesz kárt magában. Kérjen segítséget! Hívja a 116-123-at (0-24, előtag nélkül, ingyenesen hívható) vagy a 112-t. Keressen fel egy szakembert (pszichiátert, klinikai szakpszichológust).