A 2000-es évek elejére jelent meg intézményesen is (könyvek, tanszékek, képzések formájában) a pszichológiában az a már régóta meglévő igény, hogy a patológiás, a normálistól eltérő mellett legyen kutatás tárgya az is, ami pozitív, ami több – az ember erősségei, erényei. Ennek az irányzatnak lett pozitív pszichológia a neve.

Mivel az ’50-es évek óta létezett már diagnosztikus kézikönyv, ami a mentális zavarokat osztályozta, ezért adta magát, hogy kidolgozzák ennek a pozitív (ellen)párját. Így született meg 2004-ben az emberi értékek, erények és erősségek leltára (a könyv címe az Character Strengths and Virtues).

Ezekkel a pozitív tulajdonságokkal foglalkozó kutatási és gyakorlati irány egyik célja az, hogy meghatározza, mely személyiségjegyek segítik az élet nehézségeivel való megküzdést. Itt egészen ismert dolgokra kell gondolni: optimizmus, humor, kreativitás, bátorság, hála, remény, stb. Az összesen huszonnégy ilyen erényt erősségek hat csoportjába lehet sorolni.

Akit érdekel a téma, annak érdemes a pozitív pszichológia sztárszerzőjének, Martin Seligmannak magyarul is megjelent könyvével kezdeni (Autentikus életöröm). Magyarországon nagyon hamar megjelent egyébként ez az irányzat. Az ELTE Személyiség- és Egészségpszichológiai Tanszékén Oláh Attila már 2001-től képviseli ezt a témát (van Pozitív Pszichológiai Labor is!), és később Szondy Máté, Nagy Henriett és munkatársaik vitték és viszik tovább (más egyetemeket természetesen mások is kutatják a témát.)

A remény, mint erény

A pozitív pszichológiai fogalmakkal kapcsolatban gyakran az az érzés támadhat, hogy nagyon általánosak, mindenki ismeri őket, még tudománytalannak is hangozhatnak. Azonban az elmúlt közel húsz évben ezeket a mindennapinak hangzó jelenségeket nagyon is pontosították, mérhetővé tették, megvizsgálták a személyiségben, az ember viselkedésében betöltött lehetséges szerepeiket, és egyre többet tudunk arról is, hogy milyen más tényezők befolyásolják ezen erények jelenlétét és működését.

Úgy tűnik ezek alapján, hogy a reménynek két fő összetevője van. Mindkettő a tervezéssel, a cél elérésével van összefüggésben. Az egyik komponens az a képességünk, hogy célunk elérésére egy tervet tudunk felállítani, a másik pedig, hogy megvan a motivációnk (mozgatórugónk, tettrekészségünk), hogy ezt a tervet véghez is vigyük. Tudományosan megfogalmazva ez a remény. Hogy hangzik?

Aztán még azt is tudjuk róla, hogy lehet erős meg gyenge, és akkor a legerősebb, ha egy fontosnak tartott célunk elérésének valószínűsége közepes. Tehát se nem túl valószínű, se nem teljesen lehetetlen – reménytelen, ugye. Az, hogy egy célt elérhetőnek gondolunk vagy sem, azt egy sor tényező befolyásolja. A célok és a megoldandó problémák gyakrabban inkább összetettek.

Például egy fiatal egyetemista nagyobb függetlenséget szeretne szüleitől, el szeretne költözni otthonról. Vagy valaki elbizonytalanodik a hivatását, karrierjét illetően és azon gondolkodik, hogy merre, hogyan tovább? Ezek elég összetett, bonyolult problémák és ennek megfelelően részletes tervekre is van szükség. Ezekhez pedig szükség van a komplex kérdések kezelésének képességére, hogy képesek legyünk a nagyobb, homályosabb, távolibb, ködösebb problémákat lebontani kisebb, jól meghatározható méretű lépésekre. Azt, hogy mennyire tudjuk ezt végrehajtani, függ az elvont gondolkodási képességünktől is.

Egész pontosan, a remény felcsillanásához az szükséges, hogy tudjunk felállítani egyértelmű célokat, ezekhez tudjunk megoldási stratégiákat kidolgozni, érezzünk motivációt ezek kidolgozásához és a cselekvéshez, valamint, hogy a jelentkező akadályokat inkább kihívásként észleljük.

Ezen lépések egyike sem könnyű, viszont könnyen csüggedhet el valaki a célhoz vezető úton bárhol. Lehet, hogy valaki a célt tisztán látja, de számos akadályt érez. Valaki a célt látja, de valamiért csak nem érez motivációt a cselekvéshez. Megint más motivált a cselekvésre és a célt is világosan látja, tettre kész, de közben ki tudja, hogy valójában mire is motivált.  A cél, amit százszor leírt már e-mailben a feleségének, férjének, élettársának, kimondott a szüleinek, kollégáinak, az vajon egybecseng-e a lelke mélyén lévő célokkal?

Öngyilkosság és remény

Miközben a reményre való képesség, a remény megléte, mint pozitív többlet jelenléte védőfaktor, a lélek immunitásának egyik fontos része, addig hiányának következményeivel is kell számolni. A fent olyan röviden leírt „remény stratégia” pont elég bonyolult és sok tényezős ahhoz, hogy itt-ott, vagy akár több helyen is zökkenő legyen.

Még a pozitív pszichológia megjelenése előtt felmerült, hogy a remény hiánya, a reménytelenség az öngyilkosság egyik fontos rizikótényezője. Olyannyira így van ez, hogy az öngyilkossági veszély felmérésekor (interjúban, klinikai vizsgálatban vagy tesztekben) külön, konkrét kérdés vonatkozik a reménytelenségre.

A depresszió az öngyilkosság első számú rizikótényezője. Az öngyilkos viselkedés egyik fő magyarázó modellje - a kognitív modell - szerint pedig három tényező befolyásolja a depresszív hangulat kialakulását: az egyén önmagáról kialakított negatív képe, a világra vonatkozó negatív gondolatok („az emberek igazságtalanok, a világ kiszámíthatatlan és veszélyes”), valamint a negatív jövőkép („semmi sem sikerül”).

A jövőre vonatkozó negatív gondolatok, hiedelmek pedig fokozzák a reménytelenség érzését, a depressziós állapot jellemzője a reménytelenség. Sőt, még az is valószínűsíthető, hogy a reménytelenség érzése magában jobb előjelzője az öngyilkos viselkedésnek, mint a depresszió.

A reménytelenség továbbá gátolja a segítségkérést is. A reménytelenséget átélő ember a világot veszélyesnek, az embereket elutasítónak, saját képességeit rossznak érzékeli, inkább érzi egyedül magát, ezért – érthető módon – segítséget is nehezebben fog kérni, hiszen reménytelensége ebben is meggátolja. Arról pedig korábban már itt a blogon is írtunk, hogy az elszigeteltség érzése, az egyedüllét az öngyilkossági veszélyt növeli.

Remény a reménytelenség érzésének csökkentésére

Depresszióban a reménytelenség felerősödik, a célok, a tervek bizonytalannak érződnek, a feladatok hatalmasnak látszódnak. Ha a kognitív pszichológia modelljét vesszük alapul, vagyis, hogy a depresszió, a reménytelenség elsősorban kognitív (azaz információfeldolgozási) zavar, amely negatív érzelmeket eredményez, akkor ezen a negatív információfeldolgozási stíluson lehet korrigálni. A reménytelenség érzésének csökkenését segítheti a problémamegoldó készségek fejlesztése.

Ezt célozza meg egy nyolc lépcsős, nyolc alkalombólból álló tréning, a Problémamegoldó Tréning (PMT). Célja a pozitívabb probléma orientáció kialakítása, amely alapján a személy úgy élheti meg, hogy az előtte tornyosuló feladatok, célok átláthatóbbak, megközelíthetőbbek, saját magát képesebbnek érezheti ezek kezelésében (itt egy Prezi prezentáció a Problémamegoldó Tréningről).

Az öngyilkosság, önsértés megelőzésében szükség esetén a gyógyszeres terápia mellett a megfelelő pszichoterápiának is fontos szerepe van, erről itt olvashat. Itt pedig bővebben olvashat a problémamegoldó térningről és a dialektikus viselkedésterápiáról.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot! 

-BM