Ahogy ennek a posztnak az 1. részében írtam, Japánban az öngyilkossággal kapcsolatos morál egészen eltér a miénkétől. A Bioethics folyóiratban olvastam egy cikket, amiben Jerome Young ír erről a témáról. Az egészen Konfuciuszig visszanyúló szemlélet alapja a szociálisan beágyazott én (szelf), aminek bármiféle feláldozása (önfeláldozás) egy morálisan pozitív racionális cselekedetnek minősül. Ez ugye szöges ellentétben áll az öngyilkosságnak a - egyébként a japán egészségügyben is elfogadott - nyugati pszichiátriai-pszichológiai felfogásával, ti., hogy az öngyilkosság egy mentális betegség (pl. depresszió) irracionális tünete (vagy következménye). Ez nem kis feszültséget eredményez a tradicionális japán társadalom és pszichiátria között. Az, hogy ki mit gondol az öngyilkosság, mint tett racionalitásáról, ésszerűségéről, az ezzel kapcsolatos szabad akaratról, az egy későbbi poszt témája lehetne.

Amire most vissza szeretnék térni, az az a bizonyos rövidfilm a Fák tengeréről, az Aokigahara erdőről, amire a bejegyzés 1. részében utaltam. Egyébként már az kérdéses volt számomra, hogy jó-e, hasznos-e ez a rövidfilm öngyilkosságmegelőzési szempontból? Amikor először láttam, sok kérdés merült fel bennem, de az egyik az volt, hogy

kiknek érdemes ezt a filmet megnézni? Kik azok, akiknek "mindenképpen" látni kell ezt a filmet? Kik azok, akikre negatív hatással lehet, akik inkább ne nézzék meg?

Aztán, ahogy ezeken gondolkodtam - és a filmről kollégákkal beszélgettünk -, azt figyeltem meg, hogy a film (témája) negatív érzések sorát hozza elő belőlem, és az előbb megfogalmazott kétségek is valószínűleg ezekből a félelmekből, szorongásokból, elutasításból, a borzongás és kíváncsiság kettősségéből táplálkoznak. De ez nem meglepő: az öngyilkosság sokféle érzést, indulatot tud kiváltani.

A sportnak megelőző (preventív) szerepe van az öngyilkosságban. Bár a testmozgás és az öngyilkosság kapcsolata nem tisztázott még. Nem egyértelmű, hogy a sport közvetlenül a szerotonerg rendszerre hat, vagy pedig valamilyen közvetítő változón [pl. depresszió csökkentése, önértékelés növelése stb.] keresztül fejti ki a hatását. A depresszió megelőzésében és a depresszió rizikójának csökkentésében a fizikai aktivitás szerepe is jól ismert.

A sport lelki egészségre kifejtett saját magunkon is érezhető jótékony hatását kutatások is megerősítik: a sportban, fizikai aktivitásban való részvétel növeli a szubjektív jóllétet, az önértékelést. A fizikai aktivitást ezért többen az öngyilkosság egyik lehetséges preventív tényezőjének tartják.

Az alábbi bejegyzésben Balló Henrietta pszichológus ír a fizikai aktivitás és a mentális egészség kapcsolatáról.

Nemrég egy kollégám a kezembe adott egy új könyvet, ami bemutat egy öngyilkossági kísérleten átesetteknek kidolgozott 4-6 alkalmas terápiát. A módszer tele van olyan írásos anyagokkal, amik közvetlenül a pácienseknek szólnak. Ezek azt segítik, hogy a páciens jobban megértse, mi történik vele, mi az az öngyilkosság, hogyan alakul ki a krízis állapot, milyen veszélyeztető, rizikó tényezők vannak stb.

(Zárójelben megjegyezném, hogy nem éppen könnyű feladat érthetően, megbízható módon tudást átadni mentális-, lelki egészséggel kapcsolatos témában. Ezt a műfajt hívják egyébként pszichoedukációnak, és először 1911-ben vezette be a fogalmat John E. Donley, de igazából 1980-tól terjedt el a pszichoterápiában, pszichiátriában C.M. Anderson nyomán.)

Szóval, ebben a könyvben az öngyilkosságot, az öngyilkossági kísérlet körüli állapotot - tehát az éppen zajló öngyilkossági krízis állapotát - a lelki fájdalom összetett jelenségének a segítségével ismertetik. Szerintem ezzel sikerül az öngyilkosság egyik központi, nagyon szubjektív, lényegi oldalát megragadniuk a szerzőknek. A lelki fájdalom elég plasztikus fogalom, eléggé élményjellegű, mégis, jól körülírható fogalom ahhoz, hogy közelebb vigyen a témánkhoz, az öngyilkosság jelenségének megértéséhez.

Észrevehető az, ha valaki öngyilkosságot fontolgat? Vannak figyelmeztető jelei? Egyáltalán, a lelki fájdalomnak vannak olyan jelei, amelyek kívülről észrevehetők?

Vannak.