Az előző posztban arról írtam, hogy a különböző pszichoterápiák segítenek-e az öngyilkosság, öngyilkossági kísérlet megelőzésében.

Az öngyilkosság és öngyilkossági késztetések nem egyetlen pszichiátriai zavart takarnak - mint például a pánikzavar -, hanem számos mentális zavar tünetei lehetnek. Leggyakrabban hangulati zavarokhoz - mint depresszió, bipoláris depresszió (régebbi nevén mániás depresszió) -, borderline személyiségzavarhoz társulnak, de gyakori poszttraumás sztresszavarban (PTSD) és a különböző szorongásos zavarok esetében is. Ezekre - és számos más - mentális zavarra ma már sokféle hatékony pszichoterápiás kezelési módszer/protokoll áll rendelkezésre.

De miért van az, hogy sokan mégsem kérnek segítséget, mégsem keresnek fel terapeutát (a "pszichológus" és "terapeuta" megnevezéseket most szinonímaként használom), legyen szó bármilyen lelki problémáról is?

Az öngyilkosság egyik legkomolyabb kockázati tényezője, ha a személy korábban már kísérelt meg öngyilkosságot elkövetni. Több ilyen elsődleges kockázati tényező van egyébként, ezek többnyire aktuálisan fennálló pszichiátriai betegségek:

• depresszió
• alkohol- és szerfüggőség
• szkizofrénia
• gyermekeknél a viselkedészavar.

Egy korábbi bejegyzésben írtam arról, hogy a pszichés betegségek kezelésének három módja van: orvosi, pszichológiai és szociális. A pszichológiai kezeléshez tartozik - többek között - a pszichoterápiás támogatás is.

Mi az a pszichoterápia? A pszichoterápia gyógyító célú beszélgetés egy olyan segítővel, aki képzettségéből fakadó tudása és készségei alapján képes segíteni a páciensnek jobban megérteni és megváltoztatni azokat a dolgokat, amelyek zavarják. Fontos, hogy a pszichoterápiában a páciensnek aktív szerepe van mindebben. Nem pusztán befogadója valaminek, amit adnak vagy felírnak neki, mint pl. gyógyszer esetében.

A Lelki Egészség Világnapja kapcsán megjelent egy cikk, amiben dr. Németh Attila és dr. Purebl György pszichiátereket kérdeztek a pszichiátria jelenlegi hazai állapotáról, és arról, hogy mi várható az öngyilkosság megelőzésben. Egy összefogott szuicid prevenciós stratégiára itthon is nagy szükség van, mert - az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján - jelenleg 28 nemzetnek van ilyen - és Magyarország eddig nem szerepelt a listán.

A depresszió az egyik leggyakrabban diagnosztizált betegség az egészségügyi alapellátásban. Nem csak a hangulat, hanem a gondolkodás, érzelmek, a magatartás zavarával, valamint testi betegségekkel is együttjár. Szövődményei (pl. túlzott alkohol- és drogfogyasztás, öngyilkosság, asztma, cukorbetegség, szív-érrendszeri betegségek) pedig súlyosak lehetnek.

A felnőtt lakosság 15%-a esik át élete során súlyos (major) depresszión.

A testi betegségekhez (pl. stroke, infarktus, cukorbetegség) társuló depresszió pedig rontja a prognózist. A major depresszió a rokkantosításhoz (leszázalékoláshoz) vezető leggyakoribb ok.

A poszt előző részében a mentalizációról írtam és arról, hogyan járul hozzá a mentális egészségünkhöz. Amikor tudatában vagyunk saját és mások mentális állapotainak, és érzésekről, szándékokról gondolkodunk: mentalizálunk. Mentalizálnunk kell ahhoz, hogy

• tisztázzunk egy félreértést barátunkkal,
• megnyugtassunk egy síró gyereket,
• békénhagyjuk az éppen tomboló főnököt,
• elmondjuk pszichológusunknak a panaszainkat/tüneteinket, vagy, hogy
• kitaláljuk, miként kerülhetjük el, hogy a vacsora végén még egy szelet sajttortát együnk (mert fogyni szeretnénk).

De mivel képességről van szó, a mentalizáció tanulandó és tanulható, fejleszthető. Ahogy más képességek terén, ebben is nagy egyéni különbségek vannak. Egyéni szintjét genetikai és környezeti tényezők egymásra hatása befolyásolja. Kialakulásában és fenntartásában pedig fontos szerepet játszanak - különösen a korai életévekben - a gondoskodó és biztonságot nyújtó emberi kapcsolatok.