Ha azt kérdezzük valakitől, hogy tud-e mondani olyan operát, amiben van öngyilkosság, akkor jó eséllyel, ami biztosan eszébe jut, az Rómeó és Júlia története. Talán bizonytalan lenne az illető, hogy létezik-e Rómeó és Júlia opera, de a szerelmesek kettős öngyilkosságára határozottan emlékezne. (Amúgy létezik ilyen opera, Charles Gounod írta 1867-ben, csak nem olyan népszerű, Franciaországban is ritkán van műsoron, nálunk 2004-ben játszották utoljára az Erkelben.) Aztán tovább beszélgetve a témáról, még egy lelkes operába járó is talán csak annyit idézne fel, hogy "hát igen, sok operában van öngyilkosság", és talán még azt, hogy "Wagnernél sokan megölik magukat". És mindkettő igaz. Wagner operahősei különösen engedelmesen követik azt a rendezői utasítást, hogy hirtelen összeesik és meghal - és ilyenkor rejtélyes marad a halál oka. De azért Wagner sok hőséről tudjuk, hogy hogyan hal meg, és vannak közülök, akik maguk választják a halált.

De pontosan mi a helyzet az elmúlt századok operairodalmával - öngyilkosság terén? A drámákban tényleg sok az erőszak, önsértés, öngyilkosság? Vagy téves benyomás csak, hogy az operákban viszonylag sok a saját maga ellen forduló karakter?